Kedves Olvasóim (ha egyáltalán olvassa ezt a blogot valaki, rajtam kívül)!

Holnap lesz két hete, hogy a babácskámat elveszítettem. Egy héttel ezelőtt még azt gondoltam, hogy az idő múlása, majd segíteni fog, de pillanatnyilag az utcán még mindig pocakos kismamákat és babakocsikat látok mindenütt. :(

Próbálom azért összeszedni magam és meglátni a jókat is az életemben, de egyelőre még nem túl könnyű. Egy dolog azért, azt gondolom, hogy bíztató, próbálok újból előre tekinteni és tervezni a legközelebbi lombikprogramot, a 7-ik embriótranszfert, de addig nagyon sok tervem van. Valamivel le kell, hogy kössem a fölösleges energiáimat.

Egy biztos, hogy nem adom fel és én is át fogom élni az anyaság minden örömét és kínját, másképpen nem lehet.